Skip to main content

Sokan még mindig ellenszenvet éreznek a házassági vagyonjogi szerződés megkötésével kapcsolatosan.

A tévhitekkel ellentétben a házassági vagyonjogi szerződés nem jelent egyet a bizalmatlansággal.

NEM CSAK SZTÁROKNAK

Ugyanakkor ma már nem csak a hollywood-i sztárok készíttetnek ilyen szerződést, hanem azok is akik előrelátóan gondolkoznak és:

  • aki jelentősebb vagyonnal rendelkezik, mint a párja, vagy
  • akinek már van egy korábbi kapcsolatából született gyermeke, vagy
  • aki szeretné megóvni a szülőktől örökölt vagyonát, vagy
  • aki a tartozásokat nem akarja átterhelni párjára.

BIZTOSÍTÁS

A házassági vagyonjogi szerződés olyan, mint egy biztosítás. Teljesen felesleges egészen addig, amíg a házastársak boldogságban és szeretetben élnek, ugyanakkor kincset ér, ha válásra kerül a sor.

FIFTI-FIFTI

A törvény alapján ugyanis:

Minden vagyon, ami a házasság fennállása alatt keletkezik, a házastársak közös vagyona.

Így 50-50%-os arányban illeti meg a házastársakat függetlenül attól, hogy melyik fél szerezte. Azaz mindent, így a lakást, az autót, az üzletrészt, a bankbetétet mind-mind egyenlő arányban kell megosztaniuk még akkor is, ha az egyik fél egyáltalán nem is járult hozzá a vagyon megszerzéséhez.

ÉS A NAGY TÉVEDÉS

Sőt, még akkor is, ha az adott vagyon csak az egyik házastárs "nevén" van! Az egyik LEGNAGYOBB TÉVEDÉS ugyanis az, hogy a házasság fennállása alatt csak az egyik házastárs nevére került vagyon csak az ő külön vagyonát képezi. Ez azonban nem igaz!

A házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. (1952. évi IV. törvény 27. § (1) bek.)

Azaz a házasság fennállása alatt megszerzett vagyon a házastársak közös vagyona függetlenül attól, hogy melyik házastárs "nevére került". Kivéve: ha a házastársak készíttettek házassági vagyonjogi szerződést! Ebben az esetben ugyanis a házastársak szerinti megosztás lesz az irányadó. Éppen ezért a házassági szerződés nem a bizalmatlanság ékes bizonyítéka, hanem sokkal inkább az előrelátásé.

ELŐNYÖK

A házassági vagyonjogi szerződés előnye:

  • KISZÁMÍTHATÓ, mert válás esetén nem kell bizonyítani, hogy melyik vagyon tartozik a közös vagyonba és melyik nem.
  • BIZTONSÁGOS, mert a korábbi kapcsolatból származó gyermek(ek) helyzete biztosítható.
  • EGYÉRTELMŰ, mert tisztán és világosan rögzítésre kerül, hogy a vagyonból a házastársakat milyen rész illeti meg.
  • KIVÁLÓ TESZT, mert az esetleges hozomány vadász cél még idejében kiderülhet.

TUDNIVALÓK

A legfontosabb tudnivalók a házassági vagyonjogi szerződésről:

  • El lehet térni a törvény által meghatározott 50-50%-os megosztási aránytól.
  • Bármikor megköthető, azaz akár a házasság előtt vagy utána is.
  • Bármikor módosítható, megszüntethető.
  • Jövőben megszerzendő vagyontárgyakról is lehet rendelkezni.
  • Ügyvédi közreműködés kötelező.

A LEGJOBB BEFEKTETÉS

A házassági vagyonjogi szerződés az egyik legjobb befektetés akkor is, ha már házas és akkor, ha most készül élete nagy napjára.

Ezt a szerződést csak akkor kell elővenni, ha a házasság zátonyra fut, akkor viszont RETTENTŐ HÁLÁS LESZ SAJÁT MAGÁNAK azért, hogy milyen előrelátó volt!

Ne feledje sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. A válások száma évről évre nő, a statisztikák szerint minden második házasság válással végződik. Beszéljen párjával még ma és készíttesse el saját házassági vagyonjogi szerződését! 

Nézze meg ügyvédi irodánk AKCIÓS ajánlatát!


Ügyvédi irodánk 2014. február 15-ig 50.000,- Ft + Áfa munkadíjért vállalja az Ön saját házassági vagyonjogi szerződésének elkészítését.

Az ügyvédi munkadíj tartalmazza:

  • Előzetes konzultáció ügyvédi irodánkban
  • Segítség a házassági vagyon összeállításban (higgye el, néha olyan vagyontárgyak is szóba jöhetnek, amire Ön nem is gondolt volna…)
  • Tanácsadás a megosztás módjára vonatkozóan
  • Szerződés elkészítése és ellenjegyzése
  • Földhivatali ügyintézés (szükség szerint)

Kérdése van? Foglaljon időpontot ügyvédi irodánkban most, vagy kérje kollégánk segítségét!

Telefonon érdeklődöm >>> 30/711-8-115

Időpontot foglalok >>>

[span6][CPABC_APPOINTMENT_CALENDAR calendar=”1″][/span6]

[span3]

[arrow_list]

 

 

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.